Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Öntözés hatása a Duna-Tisza-közére

2008.05.09

 A talaj igen komplex, összetett rendszer, amelynek különböző tulajdonságait kell figyelembe venni, amikor a talaj termékenységét vizsgáljuk. Ezek a tulajdonságok kiterjednek a talaj fizikai, kémiai, ásványtani, biológiai stb. sajátosságaira. Természetes, hogy az öntözés mindezekre a tulajdonságokra külön-külön és együttesen is jelentős befolyást gyakorolnak. A legfontosabb jelenleg az öntözéssel kapcsolatosan a talaj fizikai, valamint kémiai tulajdonságait tárgyalni, nemcsak azért, mert az öntözés közvetlen és közvetett hatása elsősorban ezeken keresztül érvényesül, hanem azért is, mert jelenlegi öntözéses gazdálkodás időszerű gyakorlati tennivalójai közül is ezek jelentősége a legnagyobb.

 Miután a Duna- és Tisza-völgyben igen elterjedt az öntözéses művelés, ezért e hatás jelentős mértékben befolyásolta a múltban és befolyásplja a jelenben is a talajképződés folyamatait, mind a réti- és lápifolyamatok, mind a másodlagos szikesedés előmozdításánál.

 Tekintettel a szóban forgó talajok nagy részének könnyű mechanikai összetételére, érthető, hogy a víz és a sók aránylag könnyen mozognak bennük és így a fent leírt hatások jelentős területeket érintenek, és érinthetnek. Ezzel együtt hasonlóan igen nagy és káros, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el, az ilyen módon történő talajvízszint emelése, dúsítása is.

 A talaj fizikai sajátosságai meghatározó jellegűek öntözésnél. Ez a megállapítás nemcsak az öntözés kivitelezésénél érvényes, hanem már öntözőrendszerek tervezésénél és létesítésénél is. Elég csak arra utalni, hogy nehéz vagy könnyű talajok esetében más és más tervezési módszereket kell követni az öntözőtelepek létesítésénél vagy az öntözés módjának megválasztásánál, csatornák, lecsapolórendszerek létesítésénél stb.

 A talaj fizikai sajátosságai, amelyek alatt elsősorban a talaj mechanikai összetételét, szövetét, porozitását és struktúráját, egyes talajszintek és rétegek elhelyezkedését értjük, alapvetően megszabják nemcsak azt, hogy a talaj mennyi vizet képes befogadni, hanem azt is, hogy ez a vízmennyiség milyen sebességgel és hova jut el a talajban, továbbá milyen módon kötődik meg és milyen része válik felvehetővé a termesztett növények gyökerei számára.

 A talaj fizikai sajátosságai, elsősorban porozitásviszonyai szolgáltatják az első és legfontosabb információt arra nézve, hogy milyen mennyiségű öntözővizet képes a talaj befogadni. A talajok vízvezető képességének és víztartó képességének vizsgálata emellett arra nézve is útbaigazítást ad, hogy egy esetben milyen öntözővíznormával dolgozhatunk, valamint tájékoztatást kaphatunk az öntözések sűrűségére vonatkozóan is. Természetes, de közismert is, hogy ezeknél a számításoknál mindig figyelembe kell venni a termesztett növény vízigényét, mégis az alapvető lehetőségeket a talaj fizikai tulajdonságai határozzák meg. Ilyen típusú talajtani vizsgálatokat hosszú idő óta folytatunk Magyarországon, és alföldi talajviszonyaink, ill. talajaink fizikai tulajdonságai nem egy esetben döntő befolyást gyakoroltak az öntözési módszerek megválasztásánál, az öntözési normák megállapításánál.

 A talajok fizikai tulajdonságait öntözésnél nem elegendő a talaj felszínén vagy a felszínnel közvetlen érintkező rétegekben vizsgálni, hanem a vizsgálatoknak a mélyebb rétegekre is ki kell terjedniük. Ez azért fontos, mert öntözésnél nemcsak az a cél, hogy a legfelső néhány centiméteres talajréteg nedvesedjék át, hanem, hogy az öntözővíz a mélyebb talajrétegekbe is eljusson. Alföldünkön ugyancsak kedvezőtlen a helyzet abban a vonatkozásban is, hogy a talajok felszínén tapasztalható aránylag kedvező vízvezető képességet gyakran kissé mélyebben, néha már a felszíntől néhány centiméterre is, rossz vízvezető képességű rétegek követik. Így, a vízbefogadó képesség számításánál és ezzel kapcsolatban a kiadagolható öntözővíz mennyiségének megállapításánál feltétlenül az egész talajszelvény fizikai vizsgálatait kell figyelembe venni.

 Az igen nagy vízáteresztő-képesség értékek a gyakorlatban megint más szempontot vetnek fel. Olyan talajokban ugyanis, ahol az egész talajszelvény nagy vízáteresztő képességgel rendelkezik (pl. durva homoktalajok, lösz stb.), ezt a körülményt olyan formában kell figyelembe venni, hogy az öntözési mód és öntözési normák megállapításánál elkerüljük a vízveszteséget vagy az öntözővíznek a talajvízbe való kerülését.

 A talaj által felvehető vízmennyiség megállapításánál nem kisebb jelentőségű annak megállapítása, hogy mi lesz a talajba juttatott víz további sorsa. Ismeretes, hogy a talajban különböző erőkkel kötődik meg a víz és a megkötött víztartalomnak mindig csak egy része kerülhet a növényi gyökerekhez, más részét a talaj visszatartja. Maga a jelenség a gyakorlati szakemberek előtt is régen ismert, és ugyancsak ismert számos alföldi talajunk magas ún. holtvíz-tartalma is, amelyet az öntözés során feltétlen figyelembe kell venni. A talaj porozitása és szerkezeti állapotí nagy befolyást gyakorlati a különböző energiaszinteken megkötött vízmennyiségek, illetve ezek arányainak alakulására.

 Újabb vizsgálati módszerek arra törekednek, hogy a talajban található vízmennyiség meghatározásánál fokozattan vegyék figyelembe azt, hogy a talajrészecskék milyen erővel kötik meg a vizet. Ezt más szóval úgy fejezhetjük ki, hogy a talajban megtalálható víz milyen szívóerővel vonható ki a talajból. Ismervén a termesztett növény gyökérrendszerének ilyen irányú számértékeit, könnyen meghatározható, hogy a talajnak mennyi az egyik vagy másik növény számára hasznosítható vízkészlete.

 Míg a talaj fizikai sajátosságaival kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy azok elsőrendű befolyással bírnak az adagolható öntözővíz mennyiségére, a talaj kémiai sajátosságaival kapcsolatban azt kell megállapítanunk, hogy azok elsőrendű befolyással bírnak az alkalmazandó öntözővíz minőségi mutatóira. Az öntözővíz minőségi mutatói alatt itt elsősorban összsótartalmát, Na %-át, és alkalitását kell érteni.

 Az öntözővíz sohasem tiszta víz, hanem mindig oldat, amely a talajba kerülve kölcsönhatásba lép a talaj anyagával, így az oldat kémiai összetétele szükségszerűen megváltozik. Ezért van az, hogy a növényi gyökerekhez jutó talajoldat kémiailag sohasem azonos az öntözővízzel. Ebből következik az is, hogy amikor az öntözővíz kémiai összetétele iránti követelményekről beszélünk, mindig figyelembe kell venni annak a talajnak kémiai ismerete nélkül, amelyen alkalmazni akarjuk. Ez az oka annak, hogy a talajnak kémiai ismerete nélkül, amelyen alkalmazni akarjuk,nem állapíthatók meg az öntözővíz minőségi normái. Igen egyszerű és közismert gyakorlati példákkal lehet ezt az állítást igazolni. Csak egy ezek közül: akármilyen jó minőségű öntözővizet alkalmazunk egy kémiailag rossz minőségű (rendkívül sós) talajon, az öntözővíz nem használható fel növénytermesztésre. Ezzel ellenkező az az eset, amikor egy igen jó minőségű talajon rendkívül nagy sótartalmú és erősen lúgos öntözővizet használunk; ilyenkor a talaj kedvező tulajdonságai a rossz öntözővízminőség miatt ugyancsak nem érvényesülhetnek a növénytermesztésben. A gyakorlatban természetesen általában nem ilyen végletes esetekkel találkozunk, ez azonban nem teszi könnyebbé azt a munkát, amelynek során az öntözővíz minőségét egy adott esetben nem kell elbírálnunk. Itt két fontos körülmény is van, amelynek egyikét sem lehet figyelmen kívül hagyni:

 1. Az öntözővíz és ennek hatására létrejövő talajoldat hatását a növényre, tekintetbe véve annak sótűrő képességét;

 2. A kedvezőtlen minőségű víz hatását a talajra (másodlagos szikesedés stb.).

 Általános megállapítás, hogy hazánk természeti viszonyai között a magas sótartalomnál sokkal gyakoribb és nagyobb veszélyt jelent gyakorlatban az öntözővizek és a talajoldat erősen lúgos kémhatása, amelyre a növények más szempontból, de legalább annyira érzékenyek, mint a nagy sótartalomra. A kedvezőtlenül lúgos kémhatás, sajnos még néha felszíni vizeinkben is előfordul, különösen alacsony vízállás esetén, és igen gyakran olyan öntözővíz-csatornákban, amelyeket szakszerűtlennül kezelnek vagy amelyeket a levezetőcsatornáktól nem különítenek el eléggé.

 Öntözővizeink minőségének, kémiai tulajdonságainak vizsgálata és módszeres periodikus ellenőrzése nem történhet másképpen, mint azoknak a talajoknak rendszeres vizsgálatával párhuzamosan, ahol ezek az öntözővizek felhasználásra kerülnek. Ez a megállapítás logikusan következik abból, hogy az öntözés során az öntözővíz és talaj kemizmusa közösen érvényesül a talajoldatban, amely a növényi gyökérzettel van kölcsönhatásban. Ismeretesek a kialakultak napjainkban azok az alapvető talajkémiai módszerek is, elsősorban a talajok sótartalmának, kémhatásának és kicserélhető kationjainak vizsgálata, amelyek e tekintetben elsőrendű fontosságúak.

 Nem szabad azt gondolni, hogy a korábbi lecsapolásokat ellensúlyozzák az öntözések, és ennek következtében valamely elképzelt régi állapotot, mint az a vízrendezések előtt volt, de ez más, új talajtulajdonságokhoz vezet. Ezért nemcsak veszélyes, de tudományosan is helytelen lenne mesterséges eszközökkel, csak feltételezett, de pontosan le nem írt "szikes puszta" visszaállításával próbálkozni. Van elég szikes talajunk ma is  a Kiskunságban, és előreláthatóan marad a jövőre is, még akkor is, ha helyenként - ahol gazdaságos - inkább javítható, mint visszaállítása javasolt.