Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiskunhalas mélységföldtani szerkezete 4357-m-ig

2008.12.27

Kiskunhalas közigazgatási területén több nagymélységű kutató fúrás mélyűlt, ezek közül a legmélyebb Kiha-I.-es és KihaD-I.-es fúrás volt. A fenti számú kutak rétegelemzése során tényszerű adatokhoz juthatunk a mélységföldtani helyzet megismeréséhez.

Kormeghatárok és kőzetkifejlődés:

felszíntől - 930-m-ig                  felső-pannóniai + fiatalabb

                                                   homok, agyag, aprókavics, homokkő, amga.

       930 - 1282,5-m-ig            alsó-pannóniai

                                                   agyagmárga, mészmárga.

   1282,5 - 1542-m-ig              miocén bádeni

                                                  mészmárga, konglomerátum, agyagmárga

   1542  -   3103-m-ig              miocén kárpáti

                                                  homokkő, agyagmárga, aleurit, konglomerá-

                                                  tum, breccsa, aleuritos márga, homokos

                                                  márga.

   3103  - 4107-m                   felsőkréta

                                                 homokkő, konglomerátum, agyagmárga,

                                                 agyagkő, aleurit, aleuritos agyagmárga,

                                                 márga.

 

 Kút Kiha-I.  KihaD-I.

 Forg.a. tszfm.

mélységcsökk.

136,5 m

4275 m: 6,73 m

136,66 m

3900 m: 6,37 m

 
Alsó-pannóniai tető:

 923 m

-786,5 m

930 m

-793,5 m

 Bádeni tető

1218 m

-1081,5 m

1292 m

-1155,5 m

 Helvéti tető

1472 m

-1335,5 m

1542 m

-1405,5 m

 Felső-kréta tető

 3338 m

-3197,5 m

3103 m

-2962,5 m

 Talpmélység

4500 m

-4357 m

4107 m

-3964 m

                                 A kihaD-I. számú fúrás 1,1 km-re DK-re mélyűlt le a Kiha-I számú fúrástól. Az egymáshoz viszonyított szerkezeti helyzetüket a fenti táblázat szemlélteti. Szemlélteti továbbá azt is, hogy a városban lefúrt termálstrand hévízkútjának rétegsora mennyiben tér el a fenti két mélyfúrási pont rétegszerkezetétől.

 

A fentiek alapján szükséges magyarázattal élni egyes földtörténeti korszakról, legalább fogalmi, illetve képzeleti szinten.

 

Lássuk tehát a földtörténeti fejlődést!

 

Magyarország Földtörténeti fejlődése

1. Ókor

 Hazánkban az ókori alaphegységeket kristályos és üledékes kőzetek képviselik. A kristályos kőzetek magmás és metamorf eredetűek, nagyrészt a mélybe süllyedtek, de jelenlétüket a mélyfúrások is kimutatták. A felszínen csak néhány helyen találhatók.

 

 A kristályos alaphegység ópaleozós és karbon időszaki képződményekből áll. A Soproni- és a Kőszegi-hegységben főleg gneisz, csillámpala, fillit és kvarcit a kőzet. A vashegycsoportban átalakult mészkövek, dolomitok és kristályos palák a devon időszakból származnak, ezek hazánk legidősebb képződményei. A kisalföldi mélyfúrások a kristályos alaphegységet több helyen elérték.

 

 A Balaton-Velencei vonulatban Révfülöp és Alsóörs környékén fillit, agyagpala és kvarcpala bukkan a felszínre. A Velencei-hegység magját a felső karbonban benyomult gránitbatolit alkotja, amelyet ókori palaburok vesz körül. Ennek a palaburoknak nagy része a felszínen lekopott már. A szabadbattyáni Szárhegyen fehér kristályos mészkő és sötétszürke agyagpala, az Urhidai rögben agyagpala található. Ezeket a kristályos képződményeket a Balatontól délre fúrások is feltárták, kismélységben.

 

 A Mecsek délkeleti peremén, Fazekasboda és Mórágy vidékén a kristályos alaphegységet gránit képviseli. Ezek a felszíni kristályos kőzetek a mélyben mint elfedett hegységek Kecskemétig követhetők. Kristályos palák alkotják a Tiszántúli neogén medence aljzatát, és ilyen kőzeteket tártak fel a Szeged környéki mélyfúrások is.

 

 Karbon időszaki üledékes képződményekkel a szabadbattyáni Szárhegyen kívül a Bükkben, az Upponyi- és Szendrői-szigethegységben, valamint a Zempléni-hegységben találkozunk. Általában fekete agyagpala, homokkő és sötétszürke mészkő a kőzete. Részben hasonló képződmények vannak a többi helyen is. A dunántúli mélyfúrásokban a Bükk-hegységéhez hasonló karbonkori mészkövet fúrtak a Balaton délkeleti részén (Karád, Buzsák).

 A permi képződmények szárazföldi és tengeri kifejlődésében ismeretesek, és csak a Balaton-felvidéken, a Velencei-hegységben, a Macsek és a Bükk területén kerülnek felszínre. A szárazföldi kifejlődést a Balaton-felvidéken durva konglomerátum és vörös homokkő képviseli.

 A Mecsek-hegységben a perm-et homokkő, agyagpala, tarka homokkő (uránérc-feldúsulással), durva konglomerátum és keresztrétegződéses, vörös hokkő képviseli. A Bükk-hegységi perm már mint tengeri kifejlődésű homokkő, agyagpala és mészkő van jelen.

 

2. Középkor

2.1. Triász

 

 A triász időszakban hazánk területét nagy részben az ősi Földközi-tenger, a Tethys borított el, és az alpi geoszinklinális egy részét képezte, melyben a három osztatú tengeri triász túlnyomórészt karbonátos (mészkő és dolomit) üledékei rakódtak le nagy vastagságban.

 A triász képződményei a felszínen a Bakonyban, a Vértes-, Gerecse-, Pilis- és a Budai-hegységben, továbbá a Mecsek- és a Villányi-hegységben, a duabalparti rögök és a Bükk-, a Rudabányai- és az Aggteleki-hegységek területén ismeretesek.

 A Bakony-hegységben a klasszikus, vagyis a teljes tengeri triász folytonos üledéksorozatát találjuk meg. A teljes triász sorozat csak a déli Bakonyban, a Balaton-felvidéken található meg.

 A Bakonyban az alsó triászban még törmelékes kőzeteket (homokkő és konglomerátum) találunk, annak végétől a felső triászig viszont dolomitok, mészkövek, márgág képződtek. Jellegzetes kőzete fődolomit és dachsteini mészkő. A bakonyi triász a 2000 m vatagságot is meghaladja ezen a területen, tehát valóban alpi méretű üledékképződés volt. A zala-nagylengyeli és környéki fúrások adatai szerint az Észak-zalai-medence területén a Dunántúli Középhegység triászrögei 2000-3000 m mélységbe zökkentek le.

 A Vérte-, Gerecse-, Pilis-, Budai-hegység kőzeteit szintén mészkő, dolomit és mészmárga építi fel a középső triásztól felfelé, a dunabalparti rögök pedig csak felső triász korúak.

 A Bükk-hegységben a triász üledékfolytonossággal fejlődött ki a permből 3000 m-t is meghaladó rétegsorral, a Bakonytól eltérő kifejlődésben. Mészkő- és dolomitrétegek építik fel, agyagpala és kovapala betelepülésekkel. A felső triász hiányzik. E képződményeket a délnyugati részen diabázok, gabbrók és peridotitok törték át. A Rudabányai-hegység és a Borsodi karszt területén agyagpala, homokkő, mészkő, dolomit és gipszes-anhidrites kőtek jöttek létre. A felső triász itt is hiányzik.

 A Mecsek-hegység eltérő, vegyes kifejlődésű triászában az alpi és germán kifejlődés egyaránt felismerhető. A triász közvetlenül a permi vörös homokkőre települ, és homokkő-, agyagpala-, mészkő-, dolomit- és márgarétegekből áll. A Villány-hegység területét csak a középső triászban öntötte el a tenger, amikor is a mészkő- és dolomitrétegek rakódtak le. A felső triászban szarzulat volt.

 A medencealjzati triászképződményeket a mélyfúrások sok helyen feltárták. Így egyrészt a középhegységek közeli, valamint távoli környékén (Karád, Buzsák, Pesti síkság, Sajóhídvég), másrészt a Duna-Tisza közén (Kerekegyháza, Nagykőrös, Tompa) és a tiszántúl déli részében (Tótkomlós és környéke).

2.2. Jura

 Hazánk a jura időszakban a Tthys-tenger területéhez tartozott, de a déli részek juraképződményeinek a kifejlődése partközelire utal. A jurának mindhárom emelete megvan, de elterjedése nem nagy, csak foltokban található. A felszínen júraképződményeket csak a Dunántúl területén ismerünk. Kifejlődését tekintve kétféle: a Dunántúli-Középhegység területén nyilttengeri, alpi, a Baranyai-Szigethegységben viszont partközeli, epikontinentális jellegű.

 A Dunántúli_Középhegységben levő juraüledékek legvastagabbak a Bakonyban (250 m), majd Észak-kelet felé kivékonyodnak, a Gerecsében vastagságuk 50 m, a Pilis-hegységben pedig már csak foszlányokban ismeretesek. A Bakonyban crinoideás és vörös ammonitás mészkövek és márgák rakódtak le, az alsó jurában mangános agyagrétegek (urkúti és eplényi mangánérc). A Gerecsében hasonló meszes üledékek keletkeztek. A tatai Kálváriadombnak teljes juraszelvénye van, gazdag szintjelző faunával. A Vértes- és Pilis-hegységben a jura ismeretlen.

 A Mecsek-hegységben az alsó jurát (liász) palás agyagok és homokkövek képviselik, a gazdag Pécs környéki kőszéntelepekkel. A jura többi részében ammoniteszes vörös mészkő és márga rétegek rakódtak le. A Villányi-hegységet csak a középső jurában öntötte el tenger, és rakódtak le homokkövek, majd mészkövek.

 A Duna-Tisza közelében a Macek-hegység felszínalatti folytatásában a kiskőrösi és soltvadkerti fúrások, annak déli részében pedig a madarasi és pusztamérgesi fúrások tártak fel juraképződményeket, úgyszintén a Tiszántúlon Pusztaföldváron és Tótkomlóson. 

2.3. Kréta

 A kréta időszakban jelentős változások történtek hazánk területén is. Az alsó-felső kréta határán az alpi orogén mozgások meggyűrték az Alpok és Kárpátok belső kristályos-mezozóos öveit, és erős diszlokációkat okoztak a Magyar-medence területén is. Elkezdődött a medenceterület kiemelkedése, és a kréta végén hazánk majdnem teljes egészében szárazulattá vált.

 A legteljesebb kréta üledéksor a Bakony-hegységben matadt fenn, amely folyamatosan települt a juraképződményekre. Az alsó krétában lerakódott mészkövek részleges kiemelkedés következtében letarolódtak, és létrejöttek a bauxittelepek. Az újabb tengerelöntés utáni, felsőkréta-beli regresszió hozta létre az Ajka környéki kőszéntelepes réteget. A krétavégi kiemelkedéssel megindult a mészkövek és dolomitok karsztosodása. A Vértes-hegységben, a bakonyihoz hasonló alsókréta rétegsor van, a felső része azonban hiányos. A Gerecsében az alsókréta megvan, de a felsőben a terület szárazföld volt.

 A Mecsekben csak alsókréta mészköveket ismerünk, továbbá vulkáni tevékenység trachidoleritet és fonolitot hozott létre. A Villányi-hegységben szintén csak alsókréta mészkő és agyag van jelen, továbbá bauxit képződött a Harsány-hegyen.

 A Dunától keletre eső országrészben csak az Upponyi szigethegységben ismert felsőkréta-szenon konglomerátum és homokkő.

 A Dunántúlon a nagylengyeli és környéki mélyfúrások értek el felsőkréta mészkő- és márgarétegeket. A Duna-Tisza közén több fúrás harántolt krétakorú képződményeket Bugyi, Kerekegyháza, Tabdi, Izsák, Madaras, Csikéria, Mélykút és Kiskunhalas környékén. Ezenkívül az Észak-alföldi neogén medence területén számos fúrás tárt fel felsőkrétakorú flis fáciesű agyagos-homokos rétegeket 2000-3000 m vastagságban, melyek geoszinklinális üledékek és az alföldi flisövet képezik. A flis-képződményeket diabáz telérek kisérik.

3. Újkor

3.1. Paleogén

 Akrétavégi végleges kiemelkedés után az eocén tenger nyomult be a Magyar-medencébe és elöntötte a Dunántúli- és az Északi-Középhegység vigékét a mezzozóos rögök területét. A harmadidőszak elején tehát hazánk ÉNy-i részét a középhegységi rögöket körülvevő szigettenger foglalta el. Ebben a tengerágban epikontinentális fáciesű üledékek rakódtak le. Ezenkívül egy másik keleti tengerág is húzódott a Nagyalföldön Szolnok-Debrecen vonalában, amelyben viszont flis kifejlődésű üledékek képződtek.

 A dunántúli tengerág kisebb-nagyobb epikontinentális medencerészeket, öblöket alakított ki fokozatos térhódítása közben. Így jöttek létre először mocsári üledékek eocén kőszéntelepekkel (Dudar, Tatabánya, Oroszlány, Dorog, Tokod, Pilisvörösvár, Solymár, Nagykovácsi). Később a tenger behatolásával félsósvizi márgák, mészkövek, majd előhaladásával tengeri üledékek rakódtak le, főként márgák és mészkövek az egész paleogénre jellemző gazdag Nummulites faunával. A Pilis- és Budai-hegységben a budai márga zárja le az eocént.

 Az Északi-Középhegység területét csak a felsőeocénben veszi bitrokába az eocén nummuliteszes tengere. Az ország területének többi része az eocén alatt szárazföld lehetett.

 Az eocén végén tengefvisszahúzódás (regresszió) következett be, és azt az oligocén elején nagymérvű lepusztulás követte. Az oligocén folyamán hazánk területén három tengerág alakult ki. A középhegységi tengerág az eocénéhez hasonló lefutású volt, de inkább az Északi-Középhegység területén állandósult. A második tengerág a Balaton előterébe DNy-ról nyúlt be. A harmadik, az eocénéhez hasonló, ÉK-ről, benyomuló, különálló kárpáti tengerág volt, flis-kifejlődésű képződményekkel, amely  a felső oligocénben teljesen megszünt.

 Az Éaszaki-Bakony, Vértes- és Gerecse-hegységekben az oligocén képződményeket helyenként barnakőszén-telepek képviselik. A Pilis-hegység és az Esztergomi medence, továbbá Budapest környékén és a dunabalparti rögök területén az oligocén általában tartka agyaggal, a hárshegyi homokkővel és konglomerátummal kezdődik. Erre a kiscelli agyagrétegek települtek nagyobb vastagságban.

 Az Északi-Középhegység, a Mátra és Bükk környéki oligocén üledékek kissé eltérnek a dunántúli formációtól. Itt foraminiferiás agyag-agyagmárga rétegeket találunk, homokkő és glaukonitos homokkő padokkal, valamint vulkáni tufa betelepülésekkel. Az oligocén általános regresszióval fejeződik be.

 A paleogén medence területén, amelynek felépítésében az eocén és oligocén képződmények döntő szerepet játszanak, számos szénhidrogénkutató fúrás mélyűlt.  Ezek a fúrások nagy vastagságban tárták fel az eocén és oligocén rétegeket. Az oligocén képződmények vastagsága helyenként (salgótarjáni medencerész) meghaladja a 2000 m-t is, az eocén rétegeké már kisebb. A fúrási adatok szerint a fedőhegységi és medencebeli eocén üledékek kőzettani kifejlődésben megegyeznek, az oligocén rétegek esetében azonban már különbségek mutatkoznak. Az oligocén korú homokkőrétegek a paleogén medence területén több helyen ipari jelentőségű ásványolaj- és földgáztelepeket tárolnak (Demjén, Mezőkeresztes, Bükkszék, Fedémes, Szécsény, Őrszentmiklós).

 Az eocén és oligocén kori gyenge vulkánosság nyomait több helyen tárták fel a fúrások a Dunántúli- és az Északi-Középhegység területén. A mátrában a vulkáni utóműködés  jelentős eredménye a recski ércképződés.

3.2. Neogén

 A nogén korral kezdet kialakulni hazánk általános medence jellege. Az oligocénvégi kiemelkedés és lepusztulás urán a Tathys északi ága hatolt be észak felől hazánkba az Északi-Középhegység területére az alsó miocénben (burdigálai trenszgresszió), és rakta le kavicsos-agyagos-homokos üledékeit. A Magar-medence palozóos-mezozóos aljzatának epirogenetikus sülledése következtében csak a középső miocénben borítja el a tenger a Dunántúl területét, majd a Nagyalföld egy részét is. A felső miocénben, a szarmata emelet idején nagy regresszió megy végbe, amikor is a szarmata beltengernek (a mediterrán tenger utódjának) összeköttetése a Tethysszel megszűnik.

 A miocénkor üledékes képződményei között a tengeri fácies uralkodik, ami nagyon változatos: parti, sekélytengeri homokos-meszes üledékek és mélyebbtengeri homokos-agyagos (slír) ükedékek egyaránt előfordulnak. A szárazföldi képződmények, kavicsos konglomerátumos rétegek viszonylag ritkábbak. Jellegzetes képződménye a középső-miocénben (tortonai emelet) elterjedt litotamniumos mészkő, továbbá a lajtamészkő. Ezenkívűl több helyen képződtek barnakőszéntelepek az alsó miocénben (salgótartjáni, egercsehi-ózdi és borsodi vagy sajóvölgyi szénmedencék) és a középső miocénben (Brennbergbánya, Várpalota).

 A miocén szerkezeti mozgások tekintetében mozgalmas korszak volt. A középső miocénben lezajlott hegységképző mozgások keretében (amelyek a Kárpátok felgyűrődését folytatták) a Nagyalaföld helyén elterülő paleozóos-mezozóos alaphegységek lesüllyedtek. Az így létrejött északi peremi törésvonalak mentén heves és nagyszabású vulkáni működés kezdődött a középső miocénben (tortonai), és folytatódott a felső miocénben is. Ez hozta létre Európa legnagyobb fiatal vulkáni övezetét, a Dunazug, Börzsöny, Csarhát, Mátra, Zempléni-hegységvonulatot és annak erdélyi folytatását. A hazánk területén előforduló andezit, dácit, riolit vulkáni kőzetek és tufáik ekkor kerültek a felszínre. A Mátrában a vulkáni utóműködés jelentős termékes a gyöngyösoroszi ércesedés.

 A középhegységektől D-re és DK-re elterülő kristályos-mezozóos szárazulat nagy részét csak a középső miocénben öntötte el a mediterrán tenger, és rakta le a középhegységbeli kőzetekhez hasonló kifejlődésű üledékeit és vulkáni képződményeit. A utóbbiakat helyenként igen nagy vastagságban (1000 - 1500 m).

 A mélyfúrások tanusága szerint a miocénkori üledékek a legnagyobb vastagságban (2000-2500 m) a Zalai neogén medencében rakódtak le. A Nagyalföldön mindössze 500 m körüli vastagságot értek el. A vulkáni képződmények viszont az Alföldön, a Nyírség területén érték el a maximális vastagságot, 1500 m-t.

 A pliocén korszakban hazánk területét utoljára borította el a tenger. Ebbe a korszakba esik a magyar-medencealakulás legjelentősebb süllyedési időszaka, az ország területének legnagyobb részét elborító pannóniai beltengerrel.

 A pannóniai beltenger és utódai a levatei tavak főleg a Nagyalföldön több ezer méter vastagságú üledéktömeget (agyag, agyagmárga, homok, homokkő) hagytak hátra a mélyfúrások adatai alapján. Ezeket az üledékeket 3 részre, emeletre  tagoljuk: 1. alsó-pannóniai, 2. felső-pannóniai és 3. levantei emeletre.

 Az alsó-pannónonban általában finomabb szeműek a kőzetek, az üledékek faunája pedig szegényebb. Főleg Congeriák és Limnocardiumok elterjedtek. A alsó-pannóniai agyagmárga-márga és homokkőrétegek az Alföld és a Dunántúl medencerészeit töltik fel 500-2000 m közti vastagságban. Az Alföld északi részén vékonyabbak, délen vastagabbak. A Duna-Tisza köze nyugati részében és a Kelet-dunántúli neogén medencében az alsó-pannon többnyire jiányzik, melyből arra lehet következtetni, hogy ezeken a területeken még nagyrészt szárazulat lehetett.

 A felső-pannonban volt a Magyar-medence a legnagyobb mértékben vízzel borítva a harmadidőszak folyamán. Az alsó-pannóniai tenger még csökkent sósvize a felső-pannonban már kiédesedett. A felső-pannóniai rétegek általában durvább szeműek, változatosabbak a faunájuk gazdagabb. Jellemző, hogy a Cingerie és Limnocardium kagylók, valamint a Melanopsis csigák elterjedtek. Ebben az emeletben az agyagos és homokos rézegek sűrűn változnak egymással.

 A pliocén végén a levantei emeletben a folyóvizek feltöltő munkája érvényesült. A pannóniai beltenger elzáródott és édesvizi beltavakra szakadozott szét, amelyek az Alföld déli részében alakultak ki, ahol a süllyedés tovább tartott. Ezekben a tavakban folyami és tavi üledékek rakódtak le, jellemző Unio kagyló és Viviparus csiga faunával. Az Alföld további süllyedése folytán a levantei törmlékes üledékek Szeged környékén a 600 m maximális vastagságot is elérik.

 A plocén korszakban a balatonfelvidéki, valamint a Salgótartján környéki bazaltkitörések fejezték be a hazai neogén vulkanizmust.

 Az alsó-pannóniai és felső-pannóniai homokkőrétegek tárolják hazánk legfontosabb kőolaj és földháztelepeit (Budafa, Lovászi, Pusztaföldvár, Hajdúszoboszló, Algyő stb.) Az Alföld északi peremén, a Mátraalján és Bükkalján nagy kiterjedésű pannóniai fás barnakőszénterület foglal helyet kis mélységben.

 Megjegyzendő, hogy a neogén képződmények fedőhegységi és medencebeli kifejlődései között az alsó- és középsőmiocénben van egyezés. A szamata és pannóniai emelet fedőhegységi, ill. medenceperemi és medencebeli üledékei már mind kifejlődésben, mind településben különböznek egymástól. A medenceperemieket változatosabb, a medencebelieket viszont egyneműbb rétegsor és fauna jellemzi.

3.3. Negyedidőszak

 Hazánk felszíne mai képét a negyedidőszakban nyerte el. Az ország több mint 3/4 részét a nagyaidőszak üledékei borítják. Magyarország a pleisztocén idején a jégtakaró kötnyéki un. periglaciális övbe tartozott. Jéggel nem borított területek legjellemzőbb üledéke a lösz, mely a keleti szelek által messziről ideszállított és felhalmozott hatalmas portömegből alakult ki. A szél felszínalakító munkájának eredményei a Duna-Tisza közén, valamint a Nyírségben kialakult futóhomokos területek is.

 A kéregmozgások ez idő alatt sem szüneteltek, lecsendesedve tovább tartottak, mint lassú epirogén süllyedő-emelkedő mozgások, amelyeknek a felszínformálásban nagy szerepük volt. A Magyar-Középhegység a negyedidőszak mintegy 1 millió éve alatt kb. 200-300 m-t emelkedett, és így alakult középhegységgé. A Nagyalföld és a Kisalföld ez idő alatt jelentékenyen süllyedt. A Kisalföldön a negyedidőszaki üledékek 200-300 m vastagok. A kiemelkedő területekről a folyók hatalmas üledéktömegeket szállítottak a süllyedő medencékbe.

 A földtörténeti jelenkorban, a holocénben hazánk legfiatalabb képződményei a jelenkori folyami ártereken kialakult öntéshomok és agyagok. Kialakult a mai élővilág.

 Hazánk földtörténete ezzel végződik, átveszi a szerepét az emberiség története és a fizikai földrajz. (Kocsi Tibor nyomán).

 


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.