Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarországi hévízfeltárás fejlődés 1966-ig

2008.03.05

 A magyarországi hévízfeltárásnak  közel 142 évre visszanyúló nagy hagyománya van, melyre méltán lehetnénk, illetve lehetünk büszkék a mai napig is. Uttörő szerepünk sokáig meg volt Európában és a világban is, köszönhetően annak, hogy kiváló fizikusaink és mélyfúró szakembereink voltak.

 Zsigmondi Vilmos a harkányi fúrást követően a Margitsziget felső részén lemélyített 118,53-m mélységű 61,2, illetve 43,8 Co-os hőmérsékletű vizet adó kutak készítésével, méltán vállalta az uttörő szerepet.

 Ezeknek az első hévízkutaknak vize a mezozóos karbonátos, hasadékos kőzetből fakad. Az alföldi üledékes rétegsorból nagyobb mennyiségű, 70 Co-nál melegebb vizet 1925-ben Hajdúszoboszlón sikerült feltárni, ezt követte a szgedi Anna-kút fúrása, melyet 944-m-es mélységgel 1927-ben fejeztek be, s a következő évben a szolnoki fürdő 949-m-es kútja.

 Az első világháború utáni években az állami, un. "kincstári" szénhidrogén kutató fúrások sorában a nagyhortobágyi, vérvölgyi és a hajdúszoboszlói I. számú fúrást, Karcag bereki határrészében az I. és II. számú, Hajdúszoboszlón a II. számú, majd a tiszaörsi, tisztabereki és debreceni fúrások követték, melyek egy része hasznosításra alkalmas mennyiségű és minőségű melegvizet és földgázt tárt fel.

 Hévízfeltárás volt a célja ebben az időszakban a nagyatádi, kabai, a Budapesten a margitszigeti és a városligeti II. számú fúrásnak.

 Túlfolyó artézi ivóvízért fúrtak le ezekben az években 400-m-nél mélyebbre, s nyertek 35 Co-nál melegebb vizet pl. Békésen, Kondoroson, Szeghalmon, Orosházán, Mezőberényben, Kisújszálláson, Szarvason, Füzesgyarmaton és még számos alföldi községben.

 A szénhidrogén kutatás 1935-36-ban, de még inkább a második világháború után vett nagyobb lendületet a hazai kutatási programban, s a meddő fúrások közül több igen értékes melegvizet eredményezett. Ilyen kút van pl. Mezőkövesden, Cserkeszőlőn, Bükkszéken, Nagyszénáson, Csokonyavisontán, Tótkomlóson, Túrkevén, Biharnagybajomban, Babócsán, Hajdúböszörményben, Kiskőrösön és még számos helyen.

 Szénkutató fúrás tárt fel 35 Co-nál melegebb vizet pl. Sikondán és Komlón, viszont gyógy- illetve hévíz feltárás volt a célja a budai és a pesti fürdők területén végzett fúrásoknak, vidéken pedig a hévízi, egri, miskolci és a balmazújvárosi feltárásoknak.

 Az 1953-as évre 80 db-ra növekedett a hazai hévizes kutak száma, 1953-1959-ig újabb 32 kutat, és 1965-ig további 78-at mélyítettek le. Az 1953 utáni időszaknak a 110 kútja azonban kifejezetten vízfeltárási célból létesült. A fenti 190 kút számában nincs benne a szénhidrogén kutatás szempontjából meddőnek bizonyúlt, hévíztermelésre kiképzett fúrások száma, amelyek legnagnagyobb részét a második világháborút követő időszakban fúrták, s vizüket valamely célra napjainkig is felhasználják.

 A fentiekből látható, hogy a hévizek feltárása és felhasználása az 1953-as évet követően került fokozottan az érdeklődés előterébe. Tulajdonképpen 1953-ban kezdődött a gyopárosi fürdő 520-m-es kútjának lemélyítésével, majd az 1954. évi hódmezővásárhelyi 1096-m, a szarvasi 800-m-es és a makói 993-m-es mélységű kutak fúrásával folytatódott. Az új kutak vizét túlnyomórészt zárt és szabadtéri fürdők hévízzel való ellátására használták fel. Ipari célt a kendergyárak által fúratott 9 db kút szolgált.

 Vannak köztük azonban olyan kutak is, melyeket azért kellett 400-700-m-ig lemélyíteni, mert kisebb mélységben nincsenek olyan víztározó rétegek, amelyekből a lakosság megnövekedett és a központi vízellátásra való áttérés következtében koncentráltan jelentkező ivó- és háztartási víszükségletét mennyiségileg és minőségileg gazdaságosan ki lehetne elégíteni. Ilyen kedvezőtlen hidrogeológiai viszonyok főleg a békési és a jászsági süllyedék területén vannak.

 Az 1960-as években hévízzel való fűtés céljára létesültek kutak. Elsők között említhetők a szegedi és az újszegedi mezőgazdasági termelőszövetkezetek, majd pedig a szentesi kórház és a szegedi textilgyár kútjai. Nagyobb lendületet 1963-ban kapott a hévízfeltárás, amikor - bíztató eredmények után - a hévizekben rejlő hőenergia nagyüzemi felhasználásának gondolata felszínre került. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság /OMFB/ kezdeményezte és költséget biztosított a budapesti népligeti, a szegedi klinikai és Cserepesi-sori, továbbá a tápéi fúrásokra, melyeket csak kevéssel előztek meg a gyulai kertészet, továbbá a szentesi és a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági TSZ-ek kútfúrásai. Ezek a kutak a geotermikus energia fűtési célra való felhasználásáért létesültek.

 Az 1953 utáni években fúrt hévizes kutakat túlnyomó részben a Magyar Állami Földtani Intézet /Scmidt E. Róbert/ szakvéleményei alapján tervezték. Eredménytelenül csak négy fúrás végződött: Szeged Cserepes-sor, Kisvárda, Kalocsa, Budapest-Népliget, az utóbbi kivételével főleg műszaki nehézségek miatt. A tápéi kút kőolajat termelt. Ennek a fúrásnak az eredményeként tekintjük, az algyői szénhidrogén medence felfedezését.

 A hévízkutak fúrására 1965-ben rendelkezésre álló fúrókapacitás, évente 12-15 db 1000-2000-m-es mélységű kutak lemélyítésére volt elegendő.

 A nagyüzemi hévíztermelés a hasznosítás területéül az OMFB Szeged városát jelölte ki, ahol 1900-2000-m-ig négy fúrást mélyítettek le, ezekben az években.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.