Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kérdések és válaszok Kiskunhalas talajvízháztartásáról

2008.02.22

1. Milyen mélyen van jelenleg a talajvíztükörszint?

 Kiskunhalason és közvetlen környékén átlagosan a talajvíztükörszint -3,20 - 4,20 m között található. Mivel a talajvízjárás az évszakhoz igazodik, és aszerint változik is, így a nyári időszakban mélyebben, ősszel és tavasszal magasabb helyzetben található. Különösen igaz ez akkor, ha számottevő téli csapadék hullik a térségre. A talajvízjárás általában a Duna-Tisza közén 1-5- m közötti értékeknek felel meg, azaz ennyi eltérés mutatkozhat évszakonként. Kiskunhalason szélsőséges esetekben a maximum eltérés 1,5-m lehet.

 2. Milyen rétegvastagság jellemzi a talajvizet?

 A talajvíz elhelyezkedését a fedő és fekű rétegek helyzete határozza meg. Kiskunhalas vonatkozásában nem beszélhetünk fedőrétegről, mert az permeábils, azaz áteresztő, így a fedőréteg funkciójának nem felel meg. A talajszerkezet vizsgálatok alapján a feküréteg helyzete a Homokhátságon meghaladja a -30-métert, Kiskunhalason ez -32-35-m között realizálódik. A talajvíztároló réteg konkrét vastagsága így átlagosan -33,5-m-t alapulvéve, amelyből kivonva az átlagos talajvíztükörszintet (-3,7-m), átlagos talajvíztároló réteg vastagsága: 29,8-m-nek adódik. Ilyen vastagságú tárolóréteg húzódik Kiskunhalas alatt.

 3. Meghatározható-e az, hogy mekkora talajvíz készlet létezik?

 Természetesen meghatározható, sőt a talajvízháztartás jellemzése szükségszerű feladat is a kutatóknak. Ahhoz, hogy meghatározhatóvá váljon a talajvízkészlet, ismerni kell a réteg anyagszerkezetét. Ennek felderítésére átfogó kutatást Miháltz I. és Moldvay végzett az 1950-es évek elején. Az általuk közel nyugat-keleti irányú szelvényen világosan kimutatható, hogy a tározóréteg anyaga futóhomok, melynek túlnyomó többsége aprószemű homokból áll (0,1-02 mm). Ennél durvább szemcseösszetétel, csak alárendelten fordul elő, elsősorban a hátság magasabban fekvő vidékein, de itt is a maximális szemcseméret a 0,8-mm-t éri el. A hézagtérfogat, mely a tárolható vízmennyiségre ad értéket, általában a futóhomok esetében: 0,22-0,25 térfogat %. A finomhomok, iszapos homok esetében: 0,17-0,19 térfogat %. Átlagosan tehát: 0,2075 kerekítve 0,21 térfogat %, ami azt jelenti, hogy 1 km2 terület talajvíz készlete: 1000 x 1000 x 29,8 x 0,21 = 6 258 000 m3 víz. Kiskunhalas közigazgatási területe: 228 km2 x 6 258 000 = 1 426 824 000 m3 azaz 1426,82 km3 talajvizet tárol a réteg.

 4. Meg lehet-e határozni a talajvíztartó réteg korát, és hogyan?

  Az természetes, hogy geológiai és hidrogeológiai szempontból, nagyon lényeges a tároló rétegek kora meghatározható legyen. Ezért a szakemberek mindent elkövetnek a kor meghatározásának érdekében. A vizsgálatok mindenesetben a kor és a tárolt fluidum mennyisége foglalkoztatja a szakembereket. Konkrétan a Kiskunhalas és közigazgatási területe talajvízháztartás mértékének meghatározása, annak elemzése. Fontos, hogy a kutatás axiómákat, és semmiesetre sem álaxiómákat tegyen közzé. és publikáljon. Ha ez megvalósúl, akkor a közlésnek és a tényeknek megfelelóen tájékoztat is, így harcot indíthat a dilettantizus és a tudatlanság ellen!

 A talajvíz készlet szinte 100%-a igen fiatal, már ami a földtörténeti korokat figyelembe vételével elemezzük, akkor igaz a felvetés. Nagyon fiatal üledékben található a város alatt található talajvíz. Kora mindösszesen 10 000-évre tehető, de hozzátéve azt a feltevést, hogy a modernkori talaj, és rétegmozgásokat figyelembevéve, attól még fiatalabb kori képződmények is számításba vehető.

 A mai Alföld helyén az utolsó tó, az ún. Pannon-beltó visszahúzódása, illetve feltöltődése után kb. 4.5 millió évvel ezelőtt a felső-pliocénben (levanteiben) megjelent  a Duna, az ős-Tisza és az utóbbi mellékfolyóinak az őse. Az Alföld korábbi tavi üledékképződését ettől kezdve uralkodólag folyóvízi feltöltés váltotta fel. A terület süllyedése azonban tovább folytatódott. A Duna a pliocént követő pleisztocén jégkorszak günz-mindel interglaciálisáig (eljegesedési szakaszok közötti időszakáig) Szeged irányában DK felé folyt le, és a Cegléd-Kecskemét-Szeged felé húzodó süllyedő árokban mintegy 1000 m-es vastagságú folyóvízi üledéket rakott le.

 Az ős-Tisza és északi, valamit keleti mellékfolyói ebben az időben még Gyoma-Szarvas táján, vagyis a mai Tisza-vonaltól keletre találkoztak. Az ekkori "tiszántúli" folyók hordalékának ásványösszetétele még eltért a mai tiszántúli folyók hordalékától.

 A jégkorszak günz-mindel interglaciális szakaszában az Alföld folyóvízhálózatában - és így a fejlődéstörténetében - lényeges változás következett be. A kalocsai süllyedék kialakulásával a Duna fokozatosan nyugat felé vándorolt, közben elhagyta korábbi átlós irányú folyását, és elfoglalta a mai észak - déli irányú helyét. A Tiszántúlon ugyanekkor a mai vízhálózat alakult ki.

 A folyóvízhálózat ilyen részletes fejlődéstörténeti képének a megismerését a mikroszkópi ásványvizsgálatok nagyban elősegítették. Ismeretes az, hogy minden folyó meghatározott és jellemző földtani-kőzettani felépítésű vízgyűjtő területtel rendelkezik. A róla származó hordaléknak tehát tükröznie kell a vízgyűjtő terület földtani felépítését. Ennek megfelelően a Duna és a Tisza vízgyűjtő területéről származó ásványok különbsége egyértelmű, amely különbség abból adódik, hogy a dunai hordalékban főleg az alpi metamorf, a tiszaiban pedig a belső-kárpáti vulkáni hegységekből származó magmás eredetű ásványok találhatók. Ezeknek a vizsgálatoknak a mélyebben elhelyezkedő rétegekre történő kiterjesztése és egyéb földtani, főleg őslénytani vizsgálatokkal történő kiegészítése tette lehetővé az Alföld ősvízrajzának a kirajzolását.

  A Duna-Tisza köze a günz-mindel interglaciális után igen sajátosan fejlődött. A korábbi dunai szerkezeti árkot a Duna ekkorra már feltöltötte. A helyén kialakult és a Tiszántúlhoz képest magasabban maradt dunai hordalékkúpon megszűnt a folyóvízi feltöltés és rajta (a víztől nem bolygatott területen) vastag szélfújta (eolikus) üledéksor rakódott le. Ez az üledéksor a jégkorszak jégmentes szakaszaiban a Duna-völgyből kifújt, majd futóhomokká, illetve az eljegesedési időszakok alatt keletkezett löszből, az utóbbiak átalakult (pl. talajosodott) változataiból és a helyi csapadékvíz által összemosott üledékből áll. A szélfújta üledéksor legnagyobb vastagságát 120 - 140 m-rel a Duna - Tisza köz mai középvonalától kissé keletre éri el. A dunai folyóvízi homok, szemcseformája lényegesen eltér egymástól. A dunai folyóvízi homok, éles szilánkos szemcsékből, a futóhomok pedig legnagyobb részben matt felületű, legömbölyített szemcsékből áll.

 A duna - Tisza közi szél által szállított üledéksor a mai Tisza vonalától kissé keletre tiszai folyóvízi rétegek között ékelődik ki. A mélyebb fekvésű Tiszántúlon a Duna - Tisza közi szélfújta üledékképződéssel egyidőben továbbra is uralkodólag folyóvízi üledékképződés folyt. A Tisza hordaláka időnként azonban a Duna - Tisza köze szélfújta üledékkel borított keleti részére is eljutott. Így a szélfújta és a folyóvízi kifejlődés üledékei két fogaskerék egymásba kapcsolódásához hasonlóan találkoznak.

 A holocénben a Duna - Tisza közén üledékfelhalmozódás elsősorban a Duna- és a Tiszavölgyben volt. A Duna - Tisza közi Hátságon csak a futóhomokdűnék között összegyűlt szikes vizekben, az ún. semlyékekben volt karbonátképződés. A Hátság nagyobb részén azonban már csak a korábban lerakódott futóhomok mozgott tovább és halmozódott át, illetve az uralkodó nyári aktív széliránynak megfelelően északnyugat - délkeleti futóhomok-buckasorokba rendeződött. A Duna - Tisza közén a földtani fejlődés, a felszínt borító földtani képződmények és a morfológiai helyzet alapján három egymástól eltérő földtani egységet lehet megkülönböztetni: Duna-völgy; Duna - Tisza közi Hátság (homokhátság) és a Tisza-völgy.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.